Ha keresőoptimalizálásról van szó, akkor rendszerint ugyanazokkal a kifejezésekkel találkozunk: SEO, kulcsszó, kulcsszó sűrűség, Google, PR cikk, tartalom szerkesztés, online marketing, Google Adsense, üzleti blog. Azonban hiába szeretnénk egy-egy részét házon belül megoldani, sokszor többet ártunk vele, mint használunk.

Ilyen tipikus esete a cégen belüli keresőoptimalizálást is érintő károkozásnak, amikor egy hozzá nem értő készíti el az üzleti blogot. Nem csak a blog külleme, de annak tartalma sem lesz megfelelő, amivel az ügyfeleket informálhatjuk, a helyezésünket pedig erősíthetjük, pedig ez lenne az igazi célja a blogolásnak.

Ahogy Murphy mondta: „ami elromolhat, az el is romlik”, amit pedig el lehet rontani, azt rendszerint el is rontja valaki. Legfőképpen az, aki hozzáértés és megfelelő tapasztalat nélkül csinálja. Így ha nem akarjuk, hogy online jelenlétünk és elért kiemelt Google pozíciónk sérüljön, bízzuk profikra az üzleti blogunkat is. A rendszeres, informatív és megfelelő hosszúságú cikkek ugyanis nem csak a látogatóknak szólnak, hanem a keresőóriás robotjainak is.

A legtipikusabb hibák, amit egy üzleti bloggal elkövethetünk

Az egyik legjellemzőbb hiba az üzleti blogolással kapcsolatban, hogy azt csak is egy szakmai érdeklődő tudja értelmezni. A szakzsargonok és adatok halmozásával egy átlagos olvasó nem tud mit kezdeni, noha a Google szempontjából még hasznos is lehet egy ilyen cikk, a látogatók jó része nem fogja végig olvasni a cikket. Ugyanez az helyzet akkor is, ha túl hosszúra nyújtjuk el a témát. Inkább csináljunk cikksorozatot, minthogy egy nagy cikkben taglaljunk mindent. Azt pedig, hogy csak a karakterszámok növelése miatt, felesleges körmondatokba bonyolódjunk, sem a keresők, sem pedig az olvasók nem szeretik.

Ne írjunk csak azért üzleti blogot, hogy a keresőben előrébb kerüljünk. Tekintsük ezt az előnyt csupán mellékesen hasznos velejárónak. Mindig az olvasó legyen az első, hiszen ma már a Google mesterséges intelligenciával felszerelt robotjai képesek megérteni a blogbejegyzések alapján, hogy miről szól az oldalunk és mennyire releváns egy-egy kulcsszóra. Régen sem volt hasznos a kulcsszóhalmozás, ma viszont már akár büntetés is járhat érte. Ezt is kerüljük és ne akarjunk ragozás, igeidő és igemód nélkül ugyanolyan formában értelmetlen mondatokkal a keresőóriás kedvébe járni.

Írhat-e SEO szakértő üzleti blogot?

Talán egy keresőoptimalizálással foglalkozó tartalomíró sokkal jobb üzleti blogot ír, mint az, aki valóban szakértője a témának. Mivel a jól megfogalmazott információk (megfelelő forrásanyag mellett) egyaránt építik az oldal olvasó közösségét és léptetik előre a Google találati listájában az adott weboldalt. A kevesebb ugyanis néha több. Ez a helyzet pedig tipikus példája ennek. Ha nem túl specifikus az írás, akkor nagyobb közönséget szólíthatunk meg vele, ha nem túl hosszú a cikk, akkor pedig nagyobb az esély rá, hogy el is olvassák. Ha pedig egy szakértő csapat írja meg a cikkeket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy még a Google is jutalmazni fogja a kitartó munkánkat.