Általában nem szeretjük, amikor a Google bejelenti, hogy újabb algoritmust fog bevezetni a jövőben. Júniusban azonban pontosan ennek lehettünk a tanúi. A Page Experiment Update (Oldal élmény frissítés) szerencsére csak 2021-től fogja ellenőrizni a weboldalakat, azonban már most is fel lehet rá készülni.

Ez az új algoritmus hasonló elven működik, mint a Google régebbi követelményei, így az oldal élményjavítását fogja figyelembe venni. Mióta az információ egyre gyorsabban és könnyebben megtalálható az internet segítségével, az olvasónak néhány tized perc alatt kell eldöntenie, hogy melyik tartalmat fogja kiválasztani.

Ma már az embernek nincsen sok ideje, így ha valamit beír a keresőbe, akkor azonnal tudni akarja rá a választ. Mivel a Google tudja ezt, úgy döntött, hogy a felhasználóbarát megjelenéseket fogja támogatni. Már eddig is számolni kellett ezzel a ténnyel, a jövőre megjelenő algoritmus még jobban fogja ezeket figyelni, és új elemekkel is lesz majd bővítve. Sokan próbálnak a Google-től elvonulni, és másfajta keresőket használni, azonban a legtöbben mégis visszatérnek a Chrome felületére.

Gyorsaság és interakció

Az időhiány következtében az egyik, amit nézni fognak, az az oldal sebessége lesz. A Core Web Vitals egy olyan mutató, ami leellenőrzi, hogy a felhasználó milyen gyorsan jut el az információhoz. Sokan nem várják meg a lassan betöltő oldalakat, és inkább kilépnek, hogy egy másikat találjanak. A felhasználók tapasztalatai és élményei nagyon fontosak, a Google pedig különösen fog rá figyelni. Nemcsak azt fogja ellenőrizni, hogy egy oldal betöltése mennyi ideig tart, hanem az interaktivitást is, így ha az olvasóink inkább kilépnek a weboldalunkról, akkor a Google-nek nem fog tetszeni.

A vizualitás szintén fontos, hiszen senki sem akar olyan oldalakon időt eltölteni, ami csak később tölt be, esetleg a kattintás után valamilyen hibát, error üzenetet ad. Nem kapunk sok időt, ha négy másodperc alatt tölt be az oldalunk, akkor a Google szerint már rossznak minősül. Fontos még rávenni a látogatót arra is, hogy minél gyorsabban kattintson valahova, legyen az egy menü, egy ajánlat, vagy egy ajándék e-könyv.

Felhasználóbarát oldalak

Régebbi elemekre és figyelni fognak, mint például a mobilbarát oldalak. Ezen nem lepődik meg senki, ha tudja, hogy az internet forgalomnak több mint a fele telefonokon keresztül zajlik, és ez a jövőben csak emelkedni fog. Ma már minden háztartásban több okostelefon is található, így teljesen normális, hogy a számítógépek használata csak a munkahelyekre korlátozódik. A mobilbarát oldalak előre lendítik a weboldalunkat, főleg, ha gyorsak.

Felejtsük el a zavaró, felugró ablakokat, mivel a Google-nek nem fog tetszeni. Ha mindenáron ragaszkodunk ezekhez, akkor várjunk, és csak hosszabb olvasás után tegyük az olvasó szeme elé. Az azonnali ablakok ugyanis arra fogják indítani, hogy hátralépjen. Figyeljünk arra, hogy legyen továbbra is biztonságos a weboldalunk. Maradt még fél évünk, hogy felkészüljünk az extra felhasználóbarát élményhez, úgyhogy használjuk ki, így nem fog váratlanul érni az új rangsorolás.