Hogyan lehet BERT algoritmusra optimalizálni?
A Google senior elemzőjét és rendszeres megszólalóját, John Muellert arról kérdezték, hogyan lehet optimalizálni az új BERT algoritmusra. Az amerikai cég hivatalos válasza erre az,
A Google senior elemzőjét és rendszeres megszólalóját, John Muellert arról kérdezték, hogyan lehet optimalizálni az új BERT algoritmusra. Az amerikai cég hivatalos válasza erre az,
Ki ne emlékezne még a beteges PR érték nézegetésre, amikor igyekeztünk minél nagyobb számot elérni és ámulva nézegettük a 10-es számot kiérdemlő óriásvállalatok honlapjait. Nekünk
Korábbi cikkünkben a Google 2019-es alapvető hatású algoritmusfrissítéseit tekintettük át, ebben a bejegyzésben pedig olyan update-k következnek, melyek kisebb hatással rendelkeztek.
A Google 2019-ben sem tétlenkedett, számos alkalommal frissítette a keresője algoritmusait. Erre egyre nagyobb hangsúlyt fektet, míg a 2010-et követő 8 évben mindössze 400 alkalommal módosított a saját metódusain, addig a tavalyi és idei évben eddig összesen 3200-szor változtatott valamin.
Ha keresőoptimalizálásról van szó, akkor rendszerint ugyanazokkal a kifejezésekkel találkozunk: SEO, kulcsszó, kulcsszó sűrűség, Google, PR cikk, tartalom szerkesztés, online marketing, Google Adsense, üzleti blog.
Sok cég házon belül akarja megoldani az online marketinget és a keresőoptimalizálást, ezért hibáznak is olykor. Főleg azok, akik az irodai adminisztrátorokkal vagy éppen a webshop tartalomfeltöltőivel akarják a kampányokat is megcsináltatni.
A PR cikkek tényleg a Public Relations-ről kapták a nevüket? Mi közük akkor a SEO-hoz? És hogyan alkalmasak egy vállalkozás hitelességének felépítésére is? Ebben a bejegyzésben ezekre a kérdésekre is választ adunk, és megtudhatod, hogy hogyan készíts jó PR cikket.
Ha keresőoptimalizálásról van szó, akkor nem árt, ha több fronton is támadunk. Ha szeretnénk minél előkelőbb helyre kerülni a Google találati listájában, akkor minél több oldalról érdemes bebiztosítanunk magunkat, hogy minél több helyről szerezhessünk minőségi látogatókat.
Internet és keresők már a Google megjelenése előtt is léteztek, de a keresőoptimalizálás (SEO) csak az amerikai cég térhódítása után lett külön szakma. Amikor a Google megalkotta a PageRank értékét, egyszerre rangsorolásra kerültek a weboldalak, és az emberek között megindult a verseny a minél jobb helyezésekért.
Mint ahogyan azt már megszokhattuk, a Google a legváratlanabb pillanatokban is képes kisebb – nagyobb algoritmus frissítéseket végezni, ám ezeknek csak kis hányadát ismeri el vagy kommentálja hivatalosan. A legújabb algoritmus frissítésre 2019. október végén került sor és a Szezám Utcából jól ismert egyik főszereplő vált a keresztapjává.
A Google 2019. augusztusában jelentette be, hogy újrakezdi korábbi népszerű videósorozatát, az AskGoogleWebmasterst, ahol weboldal tulajdonosok, fejlesztők, SEO-sok kérdéseit válaszolják meg. Amikor 2012-ben elkezdték a
Megszokhattuk már, hogy évről évre változnak kisebb-nagyobb mértékben a Google algoritmusai. Ez alól pedig 2019 szeptembere sem kivétel. Sokan rettegnek ezektől az előre bejelentett, vagy váratlanul felbukkanó frissítésektől