A Google lehet a barátunk vagy az ellenségünk, csak attól függ, hogy miként használjuk. Abban biztosan egyet értünk, hogy egyetlen helyen megtaláljuk a világ összes információját, és néhány tizedperc alatt elérhetőek, ráadásul a világ bármely pontjáról. Az elmúlt 5 évben több cég is az internet mellett tette le a voksát, ami a weboldalak robbanásszerű növekedéséből is kivehető.
Azóta a keresőmotorok folyamatosan frissültek, és megállás nélkül ellenőrzik a weboldalakat, azután pedig rangsorolják azokat.
A frissítések célja, hogy az emberek olyan tartalmakat olvassanak, amik illeszkednek a keresési szokásaikhoz, így kényelemsebbé válik az olvasás. Ez azonban hátrányt szokott jelenteni az oldal tulajdonosoknak, akik kénytelen újra és újra frissíteni a beállításaikat, a cikkeket, a kulcsszavakat, mindezt azért, hogy magasabb pozícióba kerüljenek a keresőben. Néhány irányvonal azonban hozzájárul, hogy 2020-ban is sikeresek tudjunk lenni, és elérjük az olvasókat, potenciális vásárlókat.
BERT, avagy a tartalom
2019 végén jelentették be a BERT megjelenését, azonban idén sem feledkezhetünk meg róla. Ez a kétirányú kódoló megérti a nyelvet, lebontja a lekérdezéseket, ezt pedig nem szavanként, hanem kontextusonként teszi. Már nem érdemes minden szót felcímkézni, mivel a felhasználók egyre többször fordulnak a hangalapú kereséshez, amire a Google csak releváns tartalmakkal fog válaszolni. A szavak helyett a mondatok is fontosak lettek, mivel az emberek a természetes beszédben használt kérdéseket fogják feltenni.
Fontos azonban, hogy nem fogjuk tudni a kedvünk szerint optimalizálni ezt a keresési rendszert. Tulajdonképpen nincs köze a technikai SEO-hoz, hanem a megfelelő tartalmakat kell megjelentetni. A nyelvi feldolgozás javítani fog a pozíciónkon, főleg, ha közvetlenül válaszol a feltett kérdésekre. Érdemes lefedni olyan időszerű témákat, amelyek a célpiac számára hasznosak lesznek, így több kattintást fogunk elérni.
Nulla kattintás és videók
A nulla kattintás azt jelenti, hogy a türelmetlenebb olvasók úgy találtak választ a kérdéseikre, hogy nem kellett belépniük egyetlen weboldal tartalmára sem. Ebből következik, hogy a Google olyan rangsorolt oldalakból származó kivonatokat vesz, amelyek a legmegfelelőbben válaszolnak a kérdésekre. Nem véletlen, hogy az információadagolás egyre nagyobb fontossággal bír. A nulla kattintás is növeli az online jelenlétünket, akkor is, ha kevesebben lépnek be a weboldalunkra. Ilyenkor meta tagokat alkalmazhatunk, hogy a márka nevére hívjuk fel a figyelmet, így nagyobb eséllyel tér vissza a vásárló.
Ne feledkezzünk meg a videók hatalmáról. Ma már elmondhatjuk, hogy a Google szereti a videós tartalmakat. Amikor beírunk valamit a keresőbe, akkor a szöveges találatok mellett a Youtube tartalmak is megjelennek. Mivel a multimédia bármilyen formában megosztható, segíthet a linkek létrehozásában és a rangsorolásban is. Érdemes összekötni a weboldalunkat egy Youtube csatornával is, amit a felhasználónak értéket ad, azonban ezeket is optimalizálni kell. Ez a három tipp a tartalom javításában fog segíteni.