A Google augusztus 22-én, a Twitter oldalán jelentette be, hogy a 2023-as év második alap-algoritmus frissítését indítja el, és majd a frissítés befejezéséről is tájékoztatást fognak adni. A mostani frissítés a August 2023 core update nevet kapta, magyarul 2023 augusztusi alap-algoritmus frissítés.
Az eddig tapasztalatok alapján a mostani frissítés is hozzávetőleg két hétig tart majd. A 2023-as év első frissítése március 15-én kezdődött és március 28-én fejeződött be, tehát az is két hét alatt lezajlott.
A helyezéseket már augusztus 23-án érdemes volt figyelni, hiszen a legnagyobb változásokra az első 48 órában lehet számítani, de a teljes értékelésre egészen addig várni kell, amíg le nem fut teljesen a frissítés. Ez a frissítés globális frissítés, a magyar nyelvet is érint, tehát érdemes lesz figyelni a változásokra, mert ez most egy kifejezetten nagy hatású algoritmusfrissítés.
Emellett az is kifejezetten izgalmas, hogy ez a frissítés már valamilyen formában érint az AI-tartalmak beépülését is.
Mennyire fogja érinteni a Google algoritmus frissítés az AI tartalmakat?
Bár az AI-tartalamkat érintő változások majd a Helpful-algoritmus révén várhatóak, de már most érdekes lesz, hogy mi is a Google álláspontja az AI-tartalmakkal kapcsolatban. A Google listán az elmúlt hónapokban nagyon komoly mozgásokat lehetett tapasztalni, így érdekes lehet, hogy az AI-tartalmakra, illetve mesterséges intelligencia alapú weboldalakra hogyan hat majd ez a frissítés.
Az elmúlt időszakban egyre inkább felkapott lett a mesterséges intelligencia használata, rengeteg ChatGPT által generált weboldal van, akad, ami ChatGPT elődjével a GPT-3 -mal készült, de GPT-3.5-tel és GPT-4-gyel készült weboldalból is egyre több van. Érdekes lesz figyelni, hogy az ilyen oldalakra, hogyan hat majd a frissítés.
Mit lehet tenni, ha ránk negatívan hat a frissítés?
Természetesen a mostani frissítés után is várható, hogy egyes oldalakra negatívan hat az alap-algoritmus frissítés, és más, rosszabb helyezést kap egy oldal, mint eddig. A Google érintette már ezt a témát, de egyelőre nincsen konkrét megoldások az oldalak helyezésének visszaállítására. Arról is beszéltek, hogy az adott helyezés nem biztos, hogy azt jelenti, hogy az adott oldallal bármilyen gond lenne, csak más oldalakat jobbra értékeltek. Ugyanakkor a Google már az elmúlt években adott arra vonatkozó tanácsokat, hogy mit is lehet ilyenkor tenni.
Célszerű a weboldal egészének minőségét megvizsgálni, és ahol lehet, ott javításokat eszközölni. A tartalmak átnézése kulcsfontosságú lehet, melyben szakember véleményét sem árthat kikérni, így a lehető legjobb tartalmakat nyújthatjuk, és a weboldal is jobb helyezést érhet el.
Persze apróbb javításokat a Google év közben is többször szokott végezni, ugyanakkor a lényegi változás mindenképpen az alap-algoritmus frissítéssel várható. Akiket az előző alap-algoritmus frissítés érintett, most sem árt figyelniük, és ha rosszabb helyezést kaptak, mint eddig, akkor célszerű az oldal minőségét megvizsgálniuk.