Long tail, hosszú farok – bizonyára sokan hallották már ezt a kifejezést a kulcsszavak esetében, és sokan talán hitetlenkedve állnak hozzá ezek használatához. A tények azonban azt mutatják, hogy igenis megéri a hosszú kulcsszavak használata, hisz ezek azok a keresőkifejezések, melyekre már akkor keresnek rá a felhasználók, amikor igen közel állnak a vásárlához.
Az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy vállalkozásunkat online előre vigyük az, hogy az emberek által keresett kulcsszavakra jól tudjunk rangsorolni, ezért is van egyre nagyobb jelentősége napjainkban a SEO-nak, vagyis a keresőoptimalizálásnak. Ha még csak most indítottuk vállalkozásunkat és a költségvetésünk is igen szerény, lehetetlen álomnak tűnhet az értékes első helyek megszerzése a keresésekben, azonban az álmokat valóra lehet váltani.
A hosszú kulcsszavak listájának összeállításához meríthetünk például az iparági és a vásárlói ismeretekből. Adhatunk hozzá javaslatokat a Google automatikus költéséből, figyelembe vehetjük az iparági nyelvezet használatát a közösségi médiában. Fontos az is, hogy megértsük a versenyhelyzetet és a fogyasztók magatartását ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni a lehetőségeinket.
Így működnek a vásárlók
Az emberek minél jobban belemélyednek egy témába, annál részletesebben érdeklődnek utána. Keresésüket érzelmi kiváltó okokkal, fórumok olvasásából származó megismert szakkifejezésekkel pontosítják, funkciókat hasonlítanak össze, árakat elemeznek, mielőtt elköteleződnének valaminek a vásárlása mellett. Ha ilyen kulcsszavakat használunk, akkor a keresési forgalom nagyobb százalékához tudunk eljutni. Bár a keresési volumen a long tail kulcsszavakra jellemzően kisebb, azonban a felhasználói szándék sokkal specifikusabb, így nagyobb és elkötelezettebb közönséget lehet megcélozni.
Azonban a long tail keresőszavak is folyamatosan változnak, ezt maguk az emberek generálják, akik válaszokat keresnek a kérdéseikre.
A kulcsszavak használata
A hosszú kulcsszavak kitalálása olyan, mint egy játék. Ehhez használhatjuk az iparági ismereteinket, ha elővesszük ezt a tudást, átgondoljuk a vásárlóink szándékát, és a gyakori tévhiteket, máris sokat tettünk az ügyért.
Segítség az is, ha elkezdjük beírni a kulcsszót és megnézzük, hogy a Google milyen további ötleteket ad. A keresőóriás ugyanis egy-egy kulcsszóra kiírja a népszerű javaslatokat, tehát megtudhatjuk, hogy akik az adott kulcsszóra keresnek, mivel szokták ezt kiegészíteni.
A közösségi média nyelvének felismerése is nagy segítség a kulcsszókutatásban. Nézzük meg, hogy miről csevegnek az emberek a közösségi médiában. Keressünk rá a kulcsszavainkra a Tiktokon, Instagramon, Facebookon, Youtube-on – ezek mind segítenek a kulcsszavak gyűjtésében.
Ez nem egy egyszerű és gyors folyamat, és nem is egy adott feladat. Folyamatosan figyelemmel kell ugyanis kísérni a változásokat, tisztában lenni az iparági történésekkel, igazodni a vásárlók igényeihez. Viszont hosszú távon megéri a fáradozás, mert a long tail kulcsszavak használatával jobban magunkhoz tudjuk vonzani a vásárlókat.